Röfidugó a vonaton

február 5th, 2008

Rá kell jönnöm, hogy lassan egyre kisebbre zsugorodik a laptopom akkujának kapacitása. Amikor vettem (használtan), még kibírt egy három órás vonatozást (általános felhasználás, írás, olvasás, zenehallgatás, OpenTTD-zés). Mostanra már ott tartok, hogy az út háromnegyede táján elfogy a dzsúsz, ha a vasutasok félúton nem döntenek úgy, hogy akkor most inkább tartsunk sztrájkot, álljunk Pusztaszabolcson egy jó két órát. Egésznapos Pécs-Pest vonatozásom során tehát volt időm, hogy kipörgessem a feedolvasómat, írjak egy pár e-mailt és megnézzek vagy hat-hét Yes Minister részt. Ha már ennyi időm volt, gondoltam kigyűjtöm for later reference, hogy melyik ülésekről éred el a kocsi két szélén található csatlakozókat, hogy legközelebb a pénztárnál már olyan helyjegyet kérj, ne kelljen a vonaton jegycseréket menedzselni vagy simán más helyére leülni hátha-nem-jön-senki felkiáltással.

Amúgy innen küldjük üdvözletünket és jókívánságainkat a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezetének…

A (nagy, egybenyitott) kocsi két szélén, az utolsó ülés mögött van egy-egy csatlakozó. Általában jön is belőle áram, általában többé-kevésbé folyamatos is.

  • 102 alatt. Ha szerencséd van, elér az adaptered idáig is:
    • előtte egy sorral 101, 103
    • előtte két sorral 107, 105
    • mellette 104 106
    • átlósan 107 105
  • 11 alatt. Ha szerencséd van, elér az adaptered idáig is:
    • előtte egy sorral 18, 19
    • előtte két sorral 14, 16
    • mellette 15, 17
  • ennél messzebb már muszáj előkotorni a táska mélyéről a narancssárga (lehetőleg festékfoltos) hosszabbítót

Ezen kívül állítólag a büfékocsiban is vannak csatlakozók, de ezt nem tudtam kipróbálni, a pincér a sztrájk jegyében minden belépőre szúrós szemmel nézett.

A neonomád fegyvertára: fülhallgató

január 10th, 2008

Általánosságok következnek, de semmi sem annyira hasznos, mint ha van egy jó fülhallgató a táskádban. A web mostanában hangos médiummá vált; "süketen""siketen" menthetetlenül lemaradsz dolgokról. A beépített hangszórókat jobb elfelejteni, egyrészt mert zavarhatja a többi vendéget, másrészt mert többnyire borzalmasan szólnak…

Egy rendes fülessel viszont vidáman nézhetsz youtube videókat, hallgathatsz szakmai podcastokat, vagy vehetsz részt online sajtótájékoztatón a kedvenc kávézódban ülve. Arról nem is beszélve, hogy bármikor lecserélheted a hely zaját vagy zenéjét a sajátodra, ami komoly előny, ha a szomszéd asztalnál épp parázs vita alakul ki a napisajtóról.

Közeledik a karácsony, Valamikor ajándékozd meg magadat a kinézettnél eggyel jobb darabbal. Ha jól választottál, akkor elkezdheted újrahallgatni a zenegyűjteményedet!

(A szerző mostanság szerzett be egy PMX 60-as Sennheisert és boldog.)

Adóbevallás “egyéb” platformokon

január 8th, 2008

Tegnap adta hírül a HUP, hogy megjelent az ABEV nyomtatványok kitöltéséhez szükséges program Javás változata (egyelőre csak a 0753-as nyomtatványhoz, azaz a személyi jövedelemadóról a járulékról, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról, az egészségügyi hozzájárulásról és az egyéni vállakozó különadójáról szóló bevalláshoz). Így most már nincs szükség ehhez másik partíción Windowst rejtegetni, vagy háborogni a diszkrimináció miatt. Valószínűleg később a többi nyomtatványhoz is elkészül a Java változat, addig azok továbbra is csak Windowson használhatóak.

Hivatalosan csak Windowson és Linuxon működik a program, s Linuxon is csak rootjoggal telepíthető, de gyakorlatilag erőfeszítés nélkül fel tudtam telepíteni Macre is. Random korszerű oprendszerre nem lehet kihívás telepíteni, ennyire még állami szoftvert se tudnak elszúrni. Végülis Java vagy mifene. (Első olvasónknak, aki BeOS-re feltelepíti és erről a screenshotot beküldi, szerkesztőségünk egy tábla csokit ajánl fel)

A rootjogra azért van szüksége, hogy egy darab, egysoros konfigfájlt be tudjon írni a telepítője a /etc-be:

abevjava.path = /Users/gazs/abevjava

De ezért nem kell rábíznunk az egész gépünket (sőt, ha akarnánk se tudnánk Mac alatt, sudo-val indítva se hajlandó a /etc-be írni). Ha mi hozzuk létre a szükséges fájlt, majd arra jogosultságot adunk a saját felhasználónknak, a program feltelepül:

sudo touch /etc/abevjavapath.cfg
sudo chmod 777 /etc/abevjavapath.cfg

Valszeg overkill "mindenkinek mindent" jogosultságot adnom rá, de lusta voltam gondolkodni (ahogy valszeg az alkalmazás fejlesztői is azok voltak. I mean, Java appnak telepítő, rendszerhelyen konfigfájl, XML-ben kétsoros shellscript, összevissza licenszelésű kódrészletek egybegyúrása?). Ezután a program feltelepül, majd le kell hozzá tölteni a megfelelő nyomtatványt is. Ami szintén feltelepül. Végül pedig kiválaszott mappában található abevjava.jar-ra duplán kattintva el is indul:

Valami egészen otromba a program, de működik. Nevezzük első lépésnek, miért nem lehetett egyből ezzel kezdeni?

And by the way, kérjük a forráskódot ;)

Olvasnivaló bejgli mellé

december 26th, 2007

Nehéz elképzelni, hogy sütitől és pulykától elnehezülten bárki dolgozni akarna Karácsony és szilveszter között. Jól is van így, pihenni kell. A néhány nap szünetből viszont érdemes pár órát rászánni az eddigi munkamódszerek átgondolására. Ehhez ajánlunk két írást.

A fáradhatatlan Gina Trappani a Lifehackeren összefoglalta egy oldalban az általa használt minimális GTD rendszert. A cikk olyan alapproblémákra tér ki, mint a levelekre való válaszolás gyakorlata vagy a több szintű tennivaló-listák kezelése. Kötelező olvasmány.

A Web Worker Daily a nomádok által alkalmazható biztonsági intézkedésekről írt hosszasan. Az első tanácsukkal kapcsolatban vannak ellenérzéseim, de a maradék öt hasznos.

Jó olvasgatást, és boldog új évet.

Mobilnet díjak 2007 decemberben

december 6th, 2007

A neonomádizmushoz nem csak a szigorúan vett kávéház+wifi kombó tartozik, ha a munka helyéről beszélünk, hanem akár a margitszigeti nagyrétre kifekvés pléddel, piknikkosárral, laptoppal és mobilnettel. Itthon is beindultak a 3G-re építő, mobil szélessávot kínáló szolgáltatásai mindhárom nagy szolgáltatónak, ebből készítettem egy kis összefoglalót excelben, amit screenshotként tálalok.

Adaforgalmi korlátok és árak

3gmobil_kisgrafikon.png

A képre kattintva részletesebb grafikont kaptok.

Az adatforgalmi korláton felül

Bármikor előfordulhat, hogy túlvállaljuk magunkat és a legújabb sorozat sales-prezentáció letöltésekor túlszaladunk a korláton ami csúnya túlfizetéshez vezethet. Megnéztem, hogy az egyes csomagok esetében mennyit kell ráfizetni, hogy 10%-al meghaladjuk a havi korlát.

3gmobil_tulfizetes_kisgrafikon.png

A képre kattintva részletesebb grafikont kaptok.

update: Ami lemaradt az az összefoglalás. Természetesen a Vodafone a legolcsóbb minden tekintetben, de pont ezt is várjuk tőlük, hiszen az index nagy HSDPA túráján az ő hálózatuk bizonyult a leglassabbnak. Emlékezzünk, mikor bejöttek a magyar piacra, mindenkinek alámentek árban, de az olcsóságért kétes minőségű hálózatot kaptak az előfizetők.  A T a drága, de az ő 3G hálózatukon valóban össze lehet hozni 2000kbit körüli értékeket, a Pannonén is, viszont ők lettek a legdrágábbak. A Pannon helyében én az 500 megás csomagjukat megdupláznám és ugyanennyiért adnám, hisz az 500 mega és az 5 giga között elég nagy a rés, amit az alkalmi netezők ki tudnának használni, akik nem akarnak DSL bekötéssel szopni.

Egységes wifi kiírás

december 6th, 2007

Kellene valami egységes wifi kiírás ott, ahol van valamilyen módon használható megosztott elérés. Rajta kellene lennie, hogy mi a csatlakozás neve, ha van titkosítás, akkor az milyen fajta, ingyenes vagy fizetős, és ki ad jelszót, ha kell.

Ma például a Godot-ban voltam, ahol elvileg van wifi, de egy félszóval odadobott jelszó nem volt elég kiválasztani a 7-8 hozzáférés közül a jót.

Egy ilyen kiírás egyébként egyben reklámfelület is lehetne például annak a cégnek, aki az internet kapcsolatot biztosítja…

Tiszta asztal, rendes ‘mád

december 2nd, 2007

A levelezéshez hasonlóan az adatok rendben tartásának is több iskolája van. Még akkor is, ha az 'elég egy desktop kereső' elvet valló káoszhitűeket nem tekintjük iskolának. Általános igazságok helyett az én beállításaimról lesz szó.

Kezdésnek kell egy bejövő mappa, ahová a programok - kivéve torrent és eDoney kliens, ne keverjük a warezt a munkával - pakolják az általuk letöltött fájlokat. Ez a hely ha egy mód van rá, ne az asztal legyen, oda maximum az kerül, amin éppen dolgozunk. Ha megvan a mappa, állítsuk be a szóbajöhető programokba ezt letöltési mappában. Első nekifutásra ezek a programok: im kliensek, böngésző, rss olvasó.

Read the rest of this entry »

Hogyan rendezzük az emailjeinket?

december 1st, 2007

Ma tagadhatatlanul az email az egyik legelterjedtebb és kényelmesebb kommunikációs forma. A mobiltelefonok, a Voip és az IM se tudta nagyon csökkenteni a jelentőségét. Természetesen a neonomád fegyvertárából se hiányozhat.

Kezdetnek le kell szögezni, hogy ugyan a laptop a neonomád legjobb barátja, de akkoris gyakori, hogy a leveleinket több helyről is el akarjuk érni… ugyanabban a formában, a kimenő levelekkel, mindennel együtt.

Erre millióegy megoldás van. A webes felülettel ellátott szolgáltatásokat (gmail stb.) nem kell bemutatni. Ezek hátránya, hogy csak a weben érhetőek el. Jobb esetben van valami épkézláb mobil változatuk, de ez is ritka. Én IMAP-et használok: ez azért jó, mert a levelek, minden egy szerveren vannak és bármilyen levelezőklienssel elérhető. Persze hátránya, hogy 1, netkapcsolat nélkül itt sem érem el a leveleket 2, a szolgáltatáshoz hozzáférni nehézkes… a céges rendszerek ritkán támogatják, az ingyenes szolgáltatókról meg nem is beszélve. Saját szerverrel vagy jobb előfizetéssel viszont nagyon könnyű, mert már a szerveroldalon meghatározhatunk szabályokat a levelek osztályozására, így nem kell mondjuk a spameket letölteni az ellenőrzéshez.

Read the rest of this entry »