Coffeinn: ebéd, kávé, internet
március 19th, 2009Ironikus módon pont a belvárosban járva ütközik az ember néha abba a próblémába, hogy van még egy órája a következő találkozóig, ráférne egy kávé, de igazából enne is valamit (és nem ezer forintos közepesen jó szerndvicset), de kimászni egy távolabbi bevált helyre: az már időben nem fér bele, mert át kéne nézni az emaileket felkészülni a találkozóra/vizsgára. Ebbe a szituációba a kiskörút környékén gyakran kerültem. Aztán kora ősszel a Kálvin felől indultam a Ferenciek felé a Kecskeméti utcán haladva, amikor feltűnt a nemrég megnyitott Coffeinn.

A helyet azóta összesen háromszor teszteltem. A tapasztalatok dióhéjban:
- Pozitívumok:
- könnyen megközelíthető
- finom a kávé
- van fenti, csendesebb rész
- van dohányzó és nemdohányzó rész
- 790 HUF a 3 fogásos napi menü
- a napi menüben nem extra adagok vannak, bár épp jól lehet lakni, ellenben 3/3 alkalommal jó volt a konyha.
- a felszolgálók kedvesek és készségesek
- Negatívumok
- wifi ugyan van, de a mac-et egyszer sem engedte fel, bár a személyzet mondta, hogy jelezték a tulajnak többször is, tehát lehet, hogy történt azta előrelépés az ügyben
- általában sokan vannak, főleg 11 és 3 között
- amikor sokan vannak, akkor általában joghallgatóktól nyüzsög a hely, tekintve, hogy az ÁJK-val szemben van.
- konnektor van lent és a felső szinten is, de nem minden asztalnál