Author Archive

Címjegyzék szinkron macen

szombat, április 19th, 2008

Sokszor bele se gondolunk melyek az igazán fontos, nehezen előteremthető adatok. Én is akkor jöttem rá, hogy a címjegyzékemből iszonyú régi az utolsó biztonsági mentésem, amikor azt néztem tehetetlenül, hogyan szárad a laptopomon a ráborult kakaó. (Túlélte, csináltam is új mentést.)

A problémára természetesen van gyári megoldás, az Apple .mac szolgáltatását megvásárolva minden személyes adat szinkronizálódik a netre, illetve az azonos fiókot használó gépekre. Meg lehet azonban oldani ezt helyi hálózaton is. Az Address-o-sync segédprogram segítéségével a helyi hálózat több Macjének a címjegyzéke is szinkronban tartható, ami címtár szerverrel nem rendelkező irodák esetében célszerű megoldás lehet. És természetesen ugyanennyire jó biztonsági mentést készíteni az asztali gépemre.

A hozzáférés jelszóval korlátozható, a szoftver adományware, tehát kipróbálni egy fillérbe sem kerül. Mindenképpen ajánlom.

Alap jelszavak hálózati dobozokhoz

péntek, március 28th, 2008

Szingapúr admin screen

Serif barátunk Szingapúrból jelentkezett egy szkrínsottal anzixszal. És ennek az ürügyén be tudjuk linkelni a Phenoelit hackercsapat jelszógyűjteményét, amiben a legváltozatosabb hálózati eszközök alapértelmezett jelszavait lehet megkeresni. A lista ugyanannyira jó "óvatlanul otthagyott" rendszerekbe való belépésre, mint támogatást nyújtani óvatlanul otthagyott rendszereket üzemeltető ismerősöknek.

Jelszó: tíz darab egyes - OIK

szerda, március 26th, 2008

OIK

Ahogy a képen is látszik, az Országos Idegennyelvű Könyvtár olvasóterme nem tipikus nomád hely. Például nincsen kávé, nem lehet cigizni és még zaj sincs. A minden más környezetben hangtalan laptopbillentyűzetem itt komoly zajforrássá válik, még ha nem is kezdenek el méregetni miatta. A szinte kávéházi hangulatú kiállítóteremben persze más lenne a hangulat, de az engem meghívó Paszternák Ádám szerint ott már nem érhető el, illetve szaggat a net. Apropó wifi, az elsőre zártnak tűnő OIK-WL1-es hotspothoz a borzasztó bonyolult tíz darab egyesből álló jelszó beírásával lehet csatlakozni, a hálón a szükséges portok nyitva vannak, és sebességproblémáim sem voltak.

A legnehezebb rész persze az, hogy mire is ajánljam az OIK-ot, hiszen mégiscsak könyvtár. A zavarbaejtően széles nemzetközi napilap és folyóiratkínálat azonban kihúz a pácból. A napisajtót átfutni és pár levelet megírni remek, és hosszabb írásokat megalkotni is alkalmas. Már csak azt kell megkérdeznem, hol lehet kávézni.

Hangulat: 5 (könyvtár, mint a filmeken)
Wifi: 5

“Neonomádok a kávéhivatalban”

vasárnap, február 24th, 2008

Ahogy a mobiltelefon elhozta a mozgás szabadságát, az internet és a laptop a jövő munkahelyét teszi rugalmasabbá. Megszűnhet az irodai „röghözkötöttség”, a kilenctől hatig tartó munkaidő, egyre többen válhatnak „neonomádokká”. Leginkább kávéházakban. Mert azért nem jó az egyedüllét. Vándorolni kell.

Így kezdődik a 168 óra nomádokról szóló cikke, amelyben a neonomád.hu szerkesztőinek egy része is megszólal. A teljes cikk elérhető a lap internetes honlapján.

Táskabolt válogatósoknak

szerda, február 13th, 2008

A januárt túl kellett élni. Csúszós, latyakos, esős, hideg, szeles, olyan mint egy rossz film noir alkotás. Dolgozni még csak-csak lehet, de írni róla. Most viszont úgy tűnik tavaszodik.

Laptoptáskát venni maga a pokol. Fekete, 'üzletember vagyok lopd el a notebookom' Samsonite táskát mindenhol lehet találni, többnyire tartanak, nagy- és/vagy Apple boltokban meg lehet figyelni pár 'fiatalos és kreatív' dizájnú táskát is. És itt a vége, minden másért rohangálni kell, keresgélni különböző boltokban, erősen hátha alapon.

Azaz rohangálni kellett és keresgélni kellett. Valamikor az elmúlt fél évben megnyílt ugyanis a laptoptaskabolt.hu, ami egészen szép készlettel várja az érdeklődőket. Tartanak alu diplomatatáskákat bérgyilkos/kémfilm fetisisztáknak, üzleti utazós bőröndöket, amibe belefér a cég teljes könyvelése, áramra szomjas mobil táskairodákat beépített nyomtatóval.

A honlap szerint van bankkártyás fizetési lehetőség, kiszállításra az MPL-t használják. Ha valamelyikőtök kipróbálná a szolgáltatást, várjuk a beszámolót.

A neonomád fegyvertára: fülhallgató

csütörtök, január 10th, 2008

Általánosságok következnek, de semmi sem annyira hasznos, mint ha van egy jó fülhallgató a táskádban. A web mostanában hangos médiummá vált; "süketen""siketen" menthetetlenül lemaradsz dolgokról. A beépített hangszórókat jobb elfelejteni, egyrészt mert zavarhatja a többi vendéget, másrészt mert többnyire borzalmasan szólnak…

Egy rendes fülessel viszont vidáman nézhetsz youtube videókat, hallgathatsz szakmai podcastokat, vagy vehetsz részt online sajtótájékoztatón a kedvenc kávézódban ülve. Arról nem is beszélve, hogy bármikor lecserélheted a hely zaját vagy zenéjét a sajátodra, ami komoly előny, ha a szomszéd asztalnál épp parázs vita alakul ki a napisajtóról.

Közeledik a karácsony, Valamikor ajándékozd meg magadat a kinézettnél eggyel jobb darabbal. Ha jól választottál, akkor elkezdheted újrahallgatni a zenegyűjteményedet!

(A szerző mostanság szerzett be egy PMX 60-as Sennheisert és boldog.)

Olvasnivaló bejgli mellé

szerda, december 26th, 2007

Nehéz elképzelni, hogy sütitől és pulykától elnehezülten bárki dolgozni akarna Karácsony és szilveszter között. Jól is van így, pihenni kell. A néhány nap szünetből viszont érdemes pár órát rászánni az eddigi munkamódszerek átgondolására. Ehhez ajánlunk két írást.

A fáradhatatlan Gina Trappani a Lifehackeren összefoglalta egy oldalban az általa használt minimális GTD rendszert. A cikk olyan alapproblémákra tér ki, mint a levelekre való válaszolás gyakorlata vagy a több szintű tennivaló-listák kezelése. Kötelező olvasmány.

A Web Worker Daily a nomádok által alkalmazható biztonsági intézkedésekről írt hosszasan. Az első tanácsukkal kapcsolatban vannak ellenérzéseim, de a maradék öt hasznos.

Jó olvasgatást, és boldog új évet.

Nomád illem

kedd, december 18th, 2007

Ne zavard a többi vendéget.

Tudjuk, hogy a VoIP remek új lehetőség a telefonköltségek alacsonyan tartására, de ez nem ok arra, hogy egy kávézó közepén hangosan beszélj a kijelzőbe vagy a kis Uhura hadnagyos headsetedbe. Külön mínusz pont a forgalmazáskor kéken villogó bluetoothos berendezés használata.

Nem csak neked van ott az a tizenhat megabit. Legalább a felét hagyd meg másoknak, így ha későn érkezel, neked is jut majd mások mellett. Ne torrentezz a teljes sávot elfoglalva.

És végül: viseld el a többieket. Lesz, hogy a szomszéd asztalnál tinik hisztiznek a drága kávé miatt vagy épp heves politikai vita bontakozik ki. Ilyenkor inkább a fülhallgató kerüljön elő a táskából, mint a bazooka.