Archive for december, 2007

Gloria Jean’s, Hősök tere [update]

csütörtök, december 6th, 2007

Gloria Jean's Coffees, Hősök tere

Beleszerettem. Mondhatni első látásra, mert ez volt az első élményem a hellyel. Azért ehhez hozzá tartozik, hogy a közelben lakva évek óta vágyom egy közeli, hangulatos, neonomád életmódot támogató kávézóra. Egy idő után feladtam a keresést és főleg másfelé járok. Most viszont nagyon kellett a közelben egy ilyen hely, és eszpee javaslatára a korábbi GJ's bejegyzéshez tartozó negatív tapasztalatom ellenére adtam neki egy esélyt.

S

A kínálatról sok szót nem ejtek, azt a másik bejegyzésben elolvashatjátok. Talán csak annyit, hogy a banános muffin is mennyei, és a kedvenc italom a Hot Chocolate with Marshmallows lett. Említésre méltó még az italokra járó 20% diákkedvezmény. A Wifivel itt nem volt semmi gond, sőt kifejezetten gyorsnak éreztem.

Az épület az Andrássy út házaihoz hasonlóan a neoreneszánsz stílusban épült. Több egymásba nyíló szoba található a kávézóban, és kedvünkre választhatunk az alacsony vagy tágas fotelek és az egyszerűbb székek között. Van kétszemélyes asztal és tízszemélyes kerekasztal is. Talán a hely méretéből adódik, hogy a látogatók száma alacsonynak tűnt. Bár valószínűleg turistaszezon alatt sokkal többen járnak errefelé.

Neonomádok GJ's-ben

A hely varázsát sok apró dolog adja. Egyik a kellemes és változatos háttérzene, amelynek hangerejét szobánként lehet állítani a villanykapcsolók mellett található kapcsolók segítségével. Ez csak finomhangolásra alkalmas, de a pultnál akár teljesen ki is lehet kapcsoltatni. A másik dolog, ami nekem nagyon tetszett, hogy az egyik szobában egy polcra társasjátékok voltak kirakva, így a hely baráti társasággal ilyen jellegű kikapcsolódásra is alkalmas. És persze ott van a kilátás a Hősök terére, amit kevés más budapesti hely tudna felülmúlni.

Ajánlom mindenkinek a helyet egyszerű kávézásra, baráti beszélgetés vagy akár tárgyalás helyszíneként és természetesen neonomádkodásra. Ha nem lennének magyar szemmel nézve ennyire magasak az árak, akkor engem biztos a törzsvendégeik között tudhatnának.

Wifi: 5/5 (nem volt vele gond, és még gyors is volt)
Atmoszféra: 5+/5 (legjobb)

[Update]: további képek on Flickr

Hadiösvényen

kedd, december 4th, 2007

A reggeli Tilosos adás igen tanulságos volt, felhívta a figyelmet arra, hogy a wireless net használatával kapcsolatos fogalmak némelyike tisztázásra szorul. Nézzük mit nem, vagy nem feltétlenül csinál egy neonomád.

A wardriving és a warwalking vezeték nélkül internethozzáférési-pontok gyűjtését jelenti. Kell hozzá egy wifis laptop vagy tenyérgép, egy hozzá kapcsolt GPS, és habitustól függően autó vagy kényelmes cipő. A gyűjtött adatokat később meg lehet jeleníteni térképen, például felrakni Google Mapsre, vagy megosztani a többi wardriverrel a neten adatfájlként. Ha egy területet rendszeresen vizsgálnak, ott nyomon lehet követni például a drótnélküli net terjedését vagy a használt eszközök fejlődését, ami izgalmas szociológiai következtetésekhez vezethet.

Piggybackingnek hívják, ha egy wardriving során levadászott magánhálózathoz csatlakoznak is netezés céljából. Ez azon túl, hogy etikailag aggályos, egy nemrégiben hozott bírósági ítélet jogértelmezése szerint szabálysértés is. A hatályos jogszabályok értelmezéséről vannak eltérő vélemények is, de azon a tényen, hogy az engedély nélküli wifihasználat nem tartozik a neonomádok érdeklődésének homlokterébe, ez sem változtat.

Warchalkingnek hívták, amikor a lelkes wargyaloglók krétával megjelölték a talált hálózatokat. )( jel járt a nyitott, () a zárt hálózatnak, alatta szöveggel illett feltüntetni a használt titkosítást és a hálózat nevét is. Amióta minden sarkon három-négy hotspot mosolyog az arrajáróra, teljesen eltűnt ez a fajta szórakozás.

Végül legyen szó a war- előtagról, amit a legendárium szerint a wardialing kifejezésből kölcsönöztek az első wifisták. A wardialing a szép modemes kalózkodás korszakából származó terminológia, véletlenszerű számokra való rácsörgést jelen. Így kerestek annak idején modemeket a telefonhálózaton. De ezt sokkal jobban bemutatják a mai utolsó warban, a Wargames című filmben.

(A szerző wardrájvolt, warsétált, warlamosozott és piggybackelt már, de szigorúan munkán kívül.)

Benedek a Tiloson

kedd, december 4th, 2007

Kedden Benedek a Kispados krúval beszélget a neonomadizációról, arról, hogy mire képes egy kávéért, és hogy milyen egész nap egy kávéházban henyélni dolgozni.

A műsor hajnali héttől hajnali tízig tart a Tiloson, de természetesen feltöltjük majd feltöltöttük ide is. Ha a te törzshelyeden nem a Tilos szól, vagy hétkor még nem dolgozol, ajánljuk a netes adást (.pls).

A beszélgetés a Tilos rádió archívumából meghallgatható. Érdemes meghallgatni, mert ugye reggel hétkor senki se hallotta élőben.

Frissítés

Aki pedig archiválni szeretné az utókor számára, ami a kávéházakban dolgozó hegesztőkről elhangzott, vagy kíváncsi at ezügyben megindult kommentcunamira, az a Kispad felé vegye az irányt.

Tiszta asztal, rendes ‘mád

vasárnap, december 2nd, 2007

A levelezéshez hasonlóan az adatok rendben tartásának is több iskolája van. Még akkor is, ha az 'elég egy desktop kereső' elvet valló káoszhitűeket nem tekintjük iskolának. Általános igazságok helyett az én beállításaimról lesz szó.

Kezdésnek kell egy bejövő mappa, ahová a programok - kivéve torrent és eDoney kliens, ne keverjük a warezt a munkával - pakolják az általuk letöltött fájlokat. Ez a hely ha egy mód van rá, ne az asztal legyen, oda maximum az kerül, amin éppen dolgozunk. Ha megvan a mappa, állítsuk be a szóbajöhető programokba ezt letöltési mappában. Első nekifutásra ezek a programok: im kliensek, böngésző, rss olvasó.

(more…)

Hogyan rendezzük az emailjeinket?

szombat, december 1st, 2007

Ma tagadhatatlanul az email az egyik legelterjedtebb és kényelmesebb kommunikációs forma. A mobiltelefonok, a Voip és az IM se tudta nagyon csökkenteni a jelentőségét. Természetesen a neonomád fegyvertárából se hiányozhat.

Kezdetnek le kell szögezni, hogy ugyan a laptop a neonomád legjobb barátja, de akkoris gyakori, hogy a leveleinket több helyről is el akarjuk érni… ugyanabban a formában, a kimenő levelekkel, mindennel együtt.

Erre millióegy megoldás van. A webes felülettel ellátott szolgáltatásokat (gmail stb.) nem kell bemutatni. Ezek hátránya, hogy csak a weben érhetőek el. Jobb esetben van valami épkézláb mobil változatuk, de ez is ritka. Én IMAP-et használok: ez azért jó, mert a levelek, minden egy szerveren vannak és bármilyen levelezőklienssel elérhető. Persze hátránya, hogy 1, netkapcsolat nélkül itt sem érem el a leveleket 2, a szolgáltatáshoz hozzáférni nehézkes… a céges rendszerek ritkán támogatják, az ingyenes szolgáltatókról meg nem is beszélve. Saját szerverrel vagy jobb előfizetéssel viszont nagyon könnyű, mert már a szerveroldalon meghatározhatunk szabályokat a levelek osztályozására, így nem kell mondjuk a spameket letölteni az ellenőrzéshez.

(more…)